A novella egy rettentő hasznos műfaj (már ha lehet ilyen kifejezést használni). Pár perc alatt elolvasható, és órákat lehet rajta agyalni. Pláne, ha az ember kezébe egy „novellába oltott krimi” kerül. Elég furcsa megfogalmazás, de nem tudnám jobban jellemezni Spiró György Lelet című novelláját.

A novella egy lepukkant magyar kórházban játszódik, ahol a belgyógyászati osztályon kezelik főhősünket. A „harmóniát” azonban megbontja egy furcsa esemény: főhősünk újdonsült szobatársa fulladásos halált hal.

Első ránézésre ez is egy szokványos novella, amely a 90-es évek hangulatáról próbál korrajzot adni az olvasó (és az utókor) számára. Ám második ránézésre az ember már elbizonytalanodik. Lehet, hogy egy különleges, novellára (sőt egy titokra) bukkant, amit nem ért, pedig biztos kell lennie valami elrejtett jelentésrétegnek, a felvázolt kép alatt. Az olvasó (már ha nem adja fel a kutakodást) maga is egy nyomozóvá válik, szereplőjévé a történetnek, aki ki szeretné deríteni, hogy mi is folyik abban a bizonyos kórházban.

Spiró nagyon okosan nyomokat hagyott a kíváncsi olvasók számára, amelyek majd a novella megfejtéséhez vezethetnek. Ilyen például a fulladásos halál a belgyógyászaton, az osztály groteszk ábrázolása (ahol haldokló emberek kóvályognak a folyosón), és a nővér reakciója a bácsi halálára („- Az első halottam.”). Valamint ilyen célzás, a történet lezárása is, amikor a főszereplő telefonálni szeretne, csak nem tudja, hogy kinek.

Az olvasónak már-már olyan érzése támad, mintha ebbe a kórházba csak meghalni mennének az emberek. És milyen igaza van. Az álmodtam neked novellái közül nagyon sokban felbukkan a halál, és a gyász képe. Ilyen például az Apámmal a meccsen, vagy az Álmodtam neked is. Ezek önmagukban is nagyon érdekes novellák, de ha egymás után olvassuk el őket, lassacskán elkezd összeállni a kép: a főhős apját (az Apámmal a meccsen című novella szerint) rákkal, méghozzá (valószínűleg) gégerákkal kezelik. Ez már egy érdekes összefüggést ad, ha arra gondolunk, hogy az ősz öregúr fulladásban halt meg a Lelet című novellában. Ám vannak még érdekes kapcsolatok a novellák közt. Az apámmal a meccsen novella főhőse (mivel elfoglalt újságíró) nem tudja otthon kezelni haldokló, rákos apját, így kórházba kell, hogy vigye. (Ennek a történetnek akár a folytatása is lehetne a Lelet. )

Tehát talán a titok nyitja, hogy a történet nem is a belgyógyászaton, hanem az elfekvőben játszódik. Erre utalhatnak az agonizáló betegek, és az ápolók közönyös viselkedése is.

És ha a témának kicsit utána olvasunk, kiderül, hogy Spiró elég élethű leírást ad az elfekvők hangulatáról a Leletben.

Talán az egyik legerősebb mondata a Leletnek az utolsó két sor: „Volt másfél percem. Igyekeztem higgadtan felmérni, kinek is telefonálhatnék”. Sokféleképpen lehet értelmezni ezt a mondatot (mondatpárt), de, ha belegondolunk, az ember első ötlete, hogy felhívja legközelebbi hozzátartozóit, ám akit az elfekvőben kell ápolni, az valószínűleg azért került oda, mert nincsenek közeli rokonai. Ez egy olyan probléma, ami a társadalom felelősségét is felveti, a társadalmat is minősíti. Tehát tulajdonképpen a novella egy lelet is lehetne a magyar társadalomra nézve. A lelet egyébként a címen kívül a novella cselekményében is felbukkan. Ahogy a főnővér asztalán, hanyag módon összekeverve, egy kupacban hevernek, a leletek. Azaz a különböző egyének különféle problémái, mint egy szimbolizálva, a közömbösséget, amelyet ezek iránt az emberek iránt a társadalom érez. Pedig minden egyén különböző, és minden egyes embernek megvannak a sajátosságai, szépségei, amik az ember halálával örökre elvesznek (ezt Spiró az Apámmal a meccsen–ben fejti ki). Ezért nagyon durva kép (metafora), ahogyan a leletek (egy-egy ember sajátosságai) összekeverve vesznek el. És ily módon vesznek el azok az emberek is, akik az elfekvőbe kerülnek. Akiknek senki nem fog emlékezni a vonásaira, a kezük érdességére, tapintásukra, és a nevükre sem (Ahogyan az olvasó sem tudott meg semmi lényegeset a bácsiról (még csak a nevét sem), csak annyit, hogy meghalt).

Tehát a novella, mint egy segélykiáltás próbálja megszólítani, felhívni a társadalom figyelmét arra, hogy milyen méltatlan, és embertelen körülmények között kell embereknek befejezniük földi pályafutásukat.

Talán Spirónak is ez volt a célja, hogy ilyen módon megszólítsa, felhívja az olvasót (a társadalmat), a kórházból, a maradék egy percében, és segítséget kérjen, hogy kijuthasson abból a rémálomból, amit az elfekvőben (vagy belgyógyászaton) átélt.